Hitchcock: A kötél (Rope, 1948)
2015. július 02. írta: B F

Hitchcock: A kötél (Rope, 1948)

A kötél Hitchcock legelső színes filmje, ami legfőképp arról nevezetes, hogy végig egy lakásban játszódik, valós időben, és úgy tűnik mintha az egész filmet vágás nélkül, csak folyamatos kamera - mozgásokkal készítette volna el. A történetet ugyanúgy, mint a film hossza mindössze 80 percet ölel fel. 

Két fiatal egyetemista Brandon és Phillip egy kötéllel megfojtják egyetemista társukat, Davidet. Puszta felsőbbrendűségből és irigységből kifolyólag teszik mindezt, egy tökéletes gyilkosságot kikísérletezve, aminek a kiteljesedését számukra egy esti parti jelenti, amelyre többek közt egyetemi tanáruk Rupert (James Stewart), David barátnője, édesapja és a már halott David is hivatalos. A holttestet elrejtik egy kredencben, majd erre terítenek meg a vacsoravendégeknek. Rupertnek gyanússá válik, hogy a két fiú furcsán viselkedik, amikor a gyilkosság, mint téma felmerül a vendégek között illetve az is feltűnő, hogy David nem akar megérkezni. A tanár számára egyre inkább kezd kitisztulni a kép...

A film történetének középpontjában az a filozofikus gondolat áll, hogy a jó-rossz erkölcsi koncepciója az intellektuálisan felsőbbrendűekre nem érvényes. A két egyetemista ezt a Ruperttől származó gondolatot kissé átértelmezve követi el a gyilkosságot.

Külön érdekessége a filmnek, hogy Brandon és Philip által egy homoerotikus szál is megjelenik a történetben. Hitchcock visszafogottan utal is erre, egyrészt a színészek kifinomult, lágy játékával, másrészt a film elején köztük lévő kétértelmű párbeszédekkel. Az eredeti azonos című Hamilton regényben a két fiú között erősebb homoerotikus dialógusok vannak, de Hitchcocknak a film esetében ezeket tompítani kellett, hogy átmenjen a cenzúrán. Mivel alapos okuk úgyszólván nem volt a gyilkosságra, ezért ez a szál akár adhatna egy háttérolvasatot is a filmnek, hogy az egyetemistákat a gyilkosságban egy a homoszexualitásukból fakadó alacsonyabb rendűség érzése is motiválhatta.

A Hitchcock filmekre jellemző feszültség végig ott van a levegőben, egy lebilincselő történettel állunk szemben, teljességgel átélt színészi játékok szemtanúi lehetünk, és egyedülálló filmezési technika jellemzi a filmet. Olyan mintha mi is a társaság része lennék, és hol az egyik hol a másik klikkhez csatlakoznánk.

 

 

 

 

Kép és videóforrás:

youtube.com

A bejegyzés trackback címe:

https://briliansfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr617591524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása