Gigor: A nyomozó (2008)
2016. május 15. írta: B F

Gigor: A nyomozó (2008)

Az ismeretlenség homályából előbukkanó fiatal rendező Gigor Attila első játékfilmje aratta a legnagyobb sikert a 2008-as Magyar Filmszemlén. Gigor a filmet nemcsak rendezőként, hanem forgatókönyvíróként is jegyzi. A film kidolgozását tekintve egészen komplex, és stílusos. Műfajokkal játszadozik (krimi, thriller) szövevényes, fordulatos és ötletekkel teli a történet.

Malkáv Tibor (Anger Zsolt) egy magának való, cserfesnek semmi esetre sem mondható boncmester. Egyetlen hozzátartozója a rákbeteg édesanyja, aki haldoklik, és az egyetlen vele barátkozni próbáló személy Edit (Rezes Judit), aki felszolgáló egy kifőzdében. Édesanyjának gyógyulására a reményt egy műtét jelentené, de Malkávnak nincs pénze rá. Megjelenik a képben egy Küklopsz nevű személy, aki felajánl neki egy nagyobb összeget, ha végez egy bizonyos Szirmai Ferenccel. Malkáv eleget tesz a kérésnek, cserébe megkapja az összeget. De másnap érkezik egy levél a már általa megölt Szirmai Ferenctől, amelyből kiderül, hogy nekik egymáshoz meglehetősen sok közük volt. Malkáv nyomozásba lendül, hogy kiderítse ki bérelte fel, és miért is kellett megölnie Szirmai Ferencet…

 A film elbeszélésének realitását gyakran megszakítják Malkáv szürreális képzelgései a nyomozással kapcsolatban, melyek egy egészen egyedülálló stílust teremtenek a filmnek, a nyomozás összegzését is a képzelete alapján látjuk. A színészi játék terén lehet leginkább némi negatívumot felfedezni, ami nem annyira meglepő, hiszen nem igazán nagy erőssége a magyar filmeknek. Anger Zsoltnak egy keveset beszélő, érzelem nélküli figurát kell hoznia. Annyira közönyös, hogy arcának mindig csak egy pontja rezzen, az is csak azért mert ideggyenge. Az arcjátékot jól hozza, de amikor megszólal, bizonyos esetekben úgy érzi az ember, mintha egy papírról olvasná fel a szöveget. Anger és Rezes együttese viszont rendkívül jól hozza az össze nem illő párost, találkozásaik adják a film humoros, romantikus vonalát.

Mindent egybevetve egy igényes, néha pörgősebb, néha visszafogottabb tempójú alkotásról van szó, amiben minden a helyére került. Egy picit a zsánerek világába kalauzolja az embert, egy picit megnevetett, de egyáltalán nem az alpáriság, mint inkább önironikusság jellemző humorára, és nem utolsósorban a bűnügyi filmekre jellemző szövevényességgel sikerül fenntartania a néző kíváncsiságát.

Itt tudsz belepillantani a filmbe

Itt tudod megnézni a filmet

 

Kép és videóforrás: youtube.com; Indavideo Film

A bejegyzés trackback címe:

https://briliansfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr178719160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása