Giuseppe Tornatore filmje egy tiszteletadás a mozi fénykorának, illetve a film szeretete mellett egy önmegvalósításhoz vezető út előtérbe helyezése egy nehézkesen kibontakozó szerelem kárára. A film 1991-ben Oscar és Bafta-díjakat egyaránt besöpört.

A film központi figurája Salvatore (Jacques Perrin), aki immár befutott filmrendezőként emlékszik vissza gyermekkorára, amikor is tudomást szerez édesanyjától telefonon arról, hogy gyermekkori barátja Alfredo (Philip Noiret), a mozigépész elhunyt. Salvatore visszatér Szicíliába és közben megelevenedik a gyermek és kamaszkorának története, amikor egy életre szóló barátságot köt Alfredoval majd később kamaszként szerelembe esik Elenával.

A Cinema Paradiso hangulata nagyon jól megragadja az 50-es 60-as évek életérzését mind az emberi problémák mind a mozizást illetően. Megelevenedik itt a mozivásznon Chaplin bukdácsolásaitól kezdve a legklasszikusabb amerikai és európai filmek is. A legkülönfélébb népek járnak a Cinema Paradisoba. Van, aki például csak egy kis szunyókálásért, és vannak a kamaszok, akik Brigitte Bardot-ért váltanak csak mozijegyet.  A film humorosan ábrázolja az akkori kereszténységre jellemző erkölcsös felfogást, amikor még egy csókjelenetet is cenzúrázni volt szükséges, különös tekintettel, hogy egy helyi pap vezényli a filmvetítéseket. Alfredo a mozigépész mondhatni papi kolompolásra vágja ki az erkölcstelennek minősített jelenteket a filmekből, miközben a moziközönségnek csak úgy csordogálna a nyála egy kis erotikára.

A kis Totót játszó gyermekszínész (Salvatore Cascio) nemcsak a filmben az édesanyjánál veri ki a biztosítékot, hanem nálunk, a filmet nézőkben is minimum a cukisági biztosítékot. Nem csoda, hogy alakításáért még Bafta-díjat is kapott.

Videó és képforrás:

youtube.com